Punk Portál - 2019. augusztus 23.





 

AFI - Sing The Sorrow


Írta: kal0z
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. már. 10. hétfõ - 22:02

BorítóNos. Hamarosan megjelenik hivatalosan is az új AFI lemez, amire mindenki nagyon várt, aki ismeri ezt a zenekart. Én már kb egy hónapja szinte mást se hallgatok. Amint megkaptam az egész lemezt, és nem csak az előzeteseket (Now the world, Reivers music - ezek valszeg valami kislemezen lesznek, mert a nagyon nincsenek, Girls not grey - egy szörnyű minőségű, de általam ronggyá hallgatott rádiófelvétel :-)), azt mondtam, hogy atyaisten, ekkora szart rég nem hallottam, nade hogy még AFI is... aztán elkezdtem "emészteni", és rájöttem, hogy ez a lemez tényleg más, mint a többi, de azért faszára sikeredett, és messze nem olyan szörnyű, mint első hallásra.

Szóval a lemez. A középen lévő gyorsabb számokat a lemez elején és végén lévő lassabb (néhol nyálasabb), "emosabb" számok keretezik, vagy ilyesmi (a lényeg, hogy az elején meg a végén szét vannak osztva a lassú, néhol nyálas számok). Az első szám, a Miseria Cantare nekem kicsit túl erőteljesen van megszintizve-megstúdiózva, de a csorda érdekes benne, és helyenként azért van neki egy nagyon fasza szomorkás hangulata (mint a számcím, ami latinul van: "nyomorúság énekelni" - igen, a latint még gyakorolni kell :-))).

A második, a Leaving song, amiből tulképpen kettő van a lemezen, de ez a "part 2" itt az elején. Ez kb egy átlagos AFI szám, talán kicsit lassabb. Deviszont! Van benne egy női (vagy csak Davey vette elő a szoprán hangját??) vokál! Nagyon halkan, csak suttog, én is csak fülessel hallottam. Mindenesetre van egy hangulata neki!

Következő: Bleed black. Ennél a számnál azt hiszem, mondhatom, hogy kezdünk begyorsulni. A versszak alatt a gitáron jó kis bontogatás, ordibálós refrén. Nem rossz de szerintem nincs ebben a számban semmi különös.

Negyedik a Silver and cold. Ebben egy csomó helyen érteni is a szöveget, a téma a szokásos: a szövegnél is érthetetlenebb, de mindig olyan hangulata van, hogy már egyedül ha olvasod a szöveget,akkoris fejreállsz tőle. Rájöttem: az AFI szövegek mindig egy hangulatot írnak le és nem valami konkrét vasalássssstémáját, legalábbis az Answer that... című lemez néhány számától kezdve. Szerintem. Ja egyébként ez a szám meg az előző eléggé hasonlóak, átlag AFI számok.

Ötödik. Dancing through sunday. Ez a lemez legzúzósabb száma, a Sex Costa eredeti tagjainak egyik nagy kedvence :-). Szokásos lassulós rész benne van azért, de ettől még zúúúúúzda. Na. Nem pofázik. Táncol.

Éééééééééééééééééés amit a legjobban várok, ahányszor végig akarom hallgatni a lemezt: a sátáni hatos számú: a Girls not grey! Ez a legkedvencebb kedvencem a lemezről. Ez a dal volt meg nekem anno szar rádiófelvételes mp3-ban de már akkor is megfogott. Kb. középtempós szám, Davey tiszta szoprán hangon énekel benne. Az első mondatot a szövegből érteni is lehet, de nem ez a lényeg. Van, akinek azért nem teccik ez a szám, mert hogy olyan, mintha egy lány énekelné, pedig szerintem beleillik ez a szoprán hang ebbe a dalba. Lehet, hogy ebből lesz a lemez nagy slágerszáma - a Valentin-napi AFI e-képeslapon is ez volt például. Én mindenesetre mindig sajnálom, amikor vége van.

Azért is, mert utána egy kevésbé remek remekmű jön (legalábbis szerény véleményem szerint): Death of seasons. Najó, azért annyira nem szörnyű, mert nagyon bejön ez a reménytelen hangulatú ordibálás. A lemez nagy meglepetése is ebben a számban van: a diszkós (!!) betét. Fossá torzított dobbal és énekkel, valamint szintimaradvánnyal. Egyszer meghallgatnám, ezt hogy játsszák el élőben, bár szerintem ugyanígy, csak nem torzítanak be semmit. Elsőre azt mondtam, na mivan, átmentünk tuctucba? De aztán megszoktam, meg ezenfelül ilyet se sűrűn hallani... /Szerintem hallgasd meg a Transplants lemezt :) - Dan/

Nyolcadik: The great disappointment. Na itt is csak az elején meg a végén van olyan sötét hangulat mint amit egy ilyen című számtól megkívánna az ember. Azt mondanám, kezdünk megint belassulni, de még nem mondom. Mindenesetre azt meg kell jegyezni, hogy ez a lemez leghosszabb száma, ahhoz képest nekem eléggé jellegtelen. Belassulásnak szinte suttogós ének, utána egy olyan rész, ahol az eddigi alapdallamtól eléggé elütő dallam van, ez nekem nagyon nem jön be. A fiúk ennél jobban is tönkrevágtak egy ilyennel a lemezen még egy számot de ne szaladjunk előre.

Utána Paper airplanes (makeshift wings). Ez a szám felejthető, csak így szimplán. A gitár néha egy jó kis dallamot játszik, de amúgy a szám semmi különös.

Tizediknek a This celluloid dream, a belassulni kezdő lemez utolsó gyorsabb száma. Van, akinek ez tetszik a legjobban, és én tökéletesen meg tudom érteni, hogy miért. A versszak alatt tökjó szaggatott basszer + gitár, a refrén is hasonló, de fasza. A szokásos belassulás után megint az alapdallamtól elütő ojjektum jön, de ez szerencsére nem vágja tönkre a számot. Az még a későbbiekben...

Uccsó előtti a Leaving song, csak így simán, úgyhogggy biztssss ez az első része. Itt már végleg belassultunk, de azért a szám elején a torzítatlan gityó és az "éneklős" ének azért ad neki egy kis hangulatot. Dob + basszer nem is hallatszik egyáltalán a számban. Majdnem ilyet egyszer már hallottunk Afiéktól és nagyon tetszett, de ez a szám messze nem éri el a Morningstar szintjét. Mondhatnám erre is, hogy nyálas, de megfelelő hangulatban ez KELL. Nekem legalábbis. Vagy abban a bizonyos hangulatban már inkább vagy a fent említett Morningstar c. szám, vagy pedig...

Az utolsó szám aminek a címe is három ponttal kezdődik: "...But home is nowhere". Ez az a szám, aminek - legalábbis az elején - olyan jó hangulata van, hogy egy magányos és monitorfényes éjjelen jobb zenét el se tudnék képzelni. Szóval az elején a szempleres buzullás, utána a csendes gityó és ének engem spec megőrjít. De ami a szokásos belassulós rész után jön, azzal olyan véglegesen és tökkkkkéletesen tönkrebaszták a számot, hogy nagyon >:-/. Itt jön az, hogy nem tudtak mást kitalálni, hát jöjjön egy totál más dallam, ami kurvára nem illik ide. Gyerekek. Két és fél percen aszittem minnyá kiugrok az ablakon, olyan király. "Bemegyek a depresszóba és megiszok egy melankólát" fílingje volt (aszittem, Morningstar 2 lesz ebből a dalból), aztán itt van egy "én most de kemény vagyok, nekiállok zúzni". Nem illik ide basszameg :-(. Ezen a hányadék részen még az utolsó rész: a hatalmas energiával kitörő refrének sem segítenek. Más hibájából tanulnunk kell: SOHA nem szabad egy számot ilyen hüjeséggel tönkrebaszni. Komolyan. Ez teljesen lehangoló.

Összességében szerintem fasza lett, de nekem akkoris az előző kettő marad kedvencnek. Ezzel a lemezzel is jól látható, merre halad az AFI is: egyre lassabbak, emosabbak lesznek ami nem minden esetben baj de azért előfordulhat, hogy sok lesz a nyál. Egyébként végetért a móka mára, meg volt a tanulság, és népnevelés is, most szépen lehet kezdeni elölről hallgatni (vagy leszedni PunkFTPről) az egészet :-). Kéremkapcsoljaki.