Punk Portál - 2019. augusztus 22.





 

Not This Time - Ez lett a béred


Írta: Kobera
Feltöltötte: csabeeka
Ekkor: 2006. ápr. 30. vasárnap - 10:37

A Not This Time egy fiatal, salgótarjáni hardcore-punk banda. Nekem egyből belopták magukat a szívembe, hiszen a stílusnak pont azt a válfaját választották, ami a legközelebb áll hozzám. Most őszintén, nem üdítő érzés a huszadrangú német metálhordákat istenítő hazai ”myspace-hardcore” bandák közt egy olyan brigádra bukkanni, akik fő hatásaik közt olyan zenekarokat említenek meg, mint a Black Flag és a Circle Jerks?
Főleg, hogy a srácoknak egész jól sikerült is eltalálni az irányt! Csont egyszerű punk dalok, mindenből pont annyi, amennyi kell - három szám, négy és fél perc, semmi cécó.
Leginkább a húzós középtempóban mozognak otthonosan, szerencsére a számok is főként ebben íródtak. Néhol persze begyorsulnak, ám ez legtöbbször nem válik előnyükre, a gyors részek - talán a kissé zsizsegős gitárhangzás miatt - kissé bizonytalan kapkodásnak tűnnek. Szerintem kár is ezt erőltetni, mivel a zenéjük enélkül is remekül megállja a helyét. Ráadásul a lassabb, középtempós részeknél sokkal jobban érvényesülnek a kissé disszonáns, kísérletezősebb gitártémáik is. Na persze nem kell virgás ikerszólókra gondolni, az maradjon csak meg a lóhajú rockereknek, ugyanakkor mégis el tudtak rugaszkodni a megszokott sablonoktól. Nekem személy szerint ezek jönnek be a legjobban, talán azért mert ezeknél a részeknél érvényesülnek leginkább a már említett Black Flag hatások.
A zenéhez kellően élces, erőteljes énekhang társul. A szövegek dicséretes módon magyarul íródtak, szerencsére szövegkönyv nélkül is érthetőek, ami ismerve a hazai stúdióviszonyokat - na meg persze a stílus sajátosságait - nem mondható éppenséggel megszokottnak.
Na és igen, a szövegek. Ugye az egyértelmű, hogy ebben az egész punk-hardcore dologban a mondanivaló legalább annyira fontos, mint maga a zene. Nekem speciel ez kifejezetten a gyengém, talán már túlzottan is érzékeny vagyok erre. Alapvetően nincs is itt semmi gond, a témaválasztás mindhárom dalnál teljesen rendben van, egyedül a megfogalmazás az, amit én néhol kicsit túlságosan direktnek érzek. Persze nem kizárt, hogy ezek szándékosan lettek ilyen - divatos kifejezéssel élve - ”in your face” szövegek. Azért rögtön hozzá kell tennem azt is, hogy ha angolul íródtak volna, akkor most eszembe sem jutna kukacoskodni, úgyhogy ez korántsem akkora probléma, amin egy-két hallgatás után ne tudnánk könnyűszerrel átsiklani.
Mindent összevetve a Not This Time egy igéretes banda, és bár még lenne hova fejlődni, ez a három szám egy erős bemuatakozó anyag, amit kár lenne kihagyni. A legjobb azonban, ha magatok is leellenőrzitek, hogy az itt leírtak mennyire állják meg a helyüket, ugyanis a srácok voltak olyan jó fejek, hogy a teljes demo megtalálható az alábbi linkeken. Kevésbé sóherek potom 300 forintért CD-n is megrendelhetik. Palócz Power!


http://www.myspace.com/notthistimehc

http://ntt.northernbastards.hu/