Punk Portál - 2019. augusztus 19.





 

Love Equals Death – Nightmerica (Fat Wreck, 2006)


Írta: Mozart
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. már. 27. hétfõ - 00:19

Ha a Saint Catherines részemről már előre megnyerte az „idei év legtöbb vicces számcíme egy albumon” díjat, akkor a Love Equals Death (A szerelem egyenlő a halállal) szintén jó eséllyel pályázik „az év zenekarneve” díjra (bár azért azt hozzá kell tenni, hogy a minden idők legjobb zenekarneve címért messze nem rúghat labdába, hiszen ott van például az I love you but I’ve chosen darkness zenekar, hogy mást ne mondjak). A vicces zenekarnévhez pedig régi horrorfilmek plakátjaira emlékeztető, zombikinézetű kislányt ábrázoló borító párosul. Ezt a dizájnt természetesen következetesen használja a szövegkönyv (ahol a zenekartagok vannak zombivá alakítva), és maga a CD-lemez is, amin nagyon ötletesen kihagyták a festéket a zombikislány szemében, így az a fényvisszaverődéstől függően változtatja a szemszínét, sőt, még sötétben is megcsillanhat számunkra.

Mit is rejt hát az igényes és ötletes borító? Előre elárulom: egy újabb jó zenekart, amelyre érdemes odafigyelni. Nagyon nehéz lenne valamely zenekarhoz hasonlítani a Love Equals Death-t, nem azért, mert annyira egyedi, hanem mert mindenből van benne egy kicsi. Nagyon nagy tehetséggel merítenek innen-onnan és kombinálják a hatásokat, így a lemez egyáltalán nem unalmas, a számok változatosak. A horroros hatások olyan elődökre vezethetők vissza, mint a Misfits vagy a Damned, de a főbb inspirációk között mindenképp meg kell még említeni az AFI-t is, egy-két szám kifejezetten az AFI legjobb pillanatait juttatja eszembe. De található az albumon például olyan szám is, ami leginkább Alkaline Trio lehetne (Lottery), vagy Pennywise (When we fall), és néha még egy csipetnyi NOFX is van a zenében. Ja, majd’ elfelejtettem megemlíteni a Tsunami Bomb-ot, amit azért nem illene, merthogy a basszusgitáros onnan jött át, miután föloszlottak. Lehet, hogy mindez első hallásra kicsit soknak tűnik, de a LED tényleg jól kombinálja ezeket a hatásokat.

Az anyag amúgy elég rövid, mindössze 11 szám (ami a bakelit verzión kiegészül egy bónusszal), a játékidő fél óra. Ez persze nem baj, véleményem szerint egy jó punk-rock koncert 45, egy jó album pedig 35 percnél általában nem nagyon tart tovább. Az albumot egyébként egy akusztikus szám zárja, ami dallamvilágában szintén az Alkaline Trio-t idézi. Ha ezt leszámítjuk, összesen tíz darab, pörgős és változatos punk-rock számmal szolgál a lemez. Nem akarok belekötni, mert nem is nagyon lehet. Talán a szövegekről mondható el, hogy a közepest nem nagyon haladják meg. Nem kifejezetten rosszak, de néha nagyon közhelyesek, nekem a Pennywise naivabb számai jutnak róluk eszembe.

Összességében ezt az albumot is csak ajánlani tudom. Fél órája mindenkinek szokott lenni; szánja rá, hogy meghallgassa, aztán eldöntse, hogy tetszik-e neki. AFI-rajongóknak kötelező, a többieknek ajánlott.

http://www.loveequalsdeath.com