Punk Portál - 2019. augusztus 19.





 

The Lawrence Arms – Oh! Calcutta! (Fat Wreck, 2006)


Írta: Mozart
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2006. feb. 26. vasárnap - 23:51

Bevallom őszintén, a Lawrence Arms azok közé a zenekarok közé tartozik, amelyek eddig elkerülték a figyelmem középpontját. Ők már abban az időszakban váltak híressé (2002 környékén), amikor már túl sok zenekar és túl sok letölthető mp3 terjengett az interneten ahhoz, hogy mindent letöltsek, ami érdekelhet valamilyen szinten. Persze egy-két válogatásról és innen-onnan ismerős volt pár számuk. Amikor megtudtam, hogy a következő Fat megjelenés, amiről írni kéne, az új Lawrence Arms album lesz, gyorsan újrahallgattam ezeket a számokat, és rájöttem, hogy ez egy egész jó kis banda. Kicsit lelkiismeret-furdalásom is lett ezért, hogy nem figyeltem eddig oda rájuk.

Ami ezt az albumot illeti, először is kezdjük azzal, hogy fogalmam sincs, miért az a címe, hogy Oh! Calcutta! A szövegekben nem szerepel ilyesmi, és a CD-vel együtt kapott infólap sem tartalmaz semmi információt erre vonatkozólag. Aki tudja, írja meg a fórumba. De hát nem is ez a lényeg. A Lawrence Arms hozza a formáját: sok hasonló bandával ellentétben az ő számaik nem unalmasak, az album végig leköti a figyelmünket. Kimondottan koncertzene: az embernek bömböltetni támad kedve, meg égbe tartott ököllel skandálni a refréneket. Kell ennél több? Szerintem ilyen egy jó punk-rock album: dallamos, de agresszív. Ez a banda azok között van, akik a legjobban alkalmazzák a nyerő receptet: a dallamok együtténeklősek, fogósak, de egy pillanatig sem mennek át nyálasba vagy kommerszbe. Ez egyébként főleg az énekes, Brendan jellegzetes hangjának köszönhető, ami nem igazán nevezhető tiszta, fülbizsergető énekhangnak. Mondhatni, majd kiköpi a tüdejét éneklés közben. Egyszer megnézném, ahogyan altatódalt énekel a gitárjával egy kisgyereknek... elég abszurd jelenet lehet.

Amint említettem, a számok nem unalmasak, de zenei kísérletezésnek azért nem nagyon ad helyet az album. A torzító a játékidő 98%-a alatt be van kapcsolva, csak egy-két szám intrójában és az utolsó szám után található blues-os bónusz trekk alatt pihentethetjük a fülünket. Egyébként a lemez abban is nagyon „punkos”, hogy a (bónusszal együtt összesen) 13 szám nem lépi túl a 34 percet (igaz, a szokásossal ellentétben itt nincs 10 perc üresjárat az utolsó szám és a bónusz között, de kiszámolható, hogy a számok átlagosan még így sem hosszabbak két és fél percnél).

Minél többet hallgatom ezt a lemezt, annál inkább elmennék egy LA koncertre. Pont most nézegettem, hogy Amerikában éppen nagyban megy a NOFX – The Loved Ones – The Lawrence Arms turné, és iszonyatosan elkezdtem irigyelni az elkényeztetett amcsi kölköket, akiknek egy ilyen koncert nem is számít elérhetetlennek. Nekünk előreláthatólag Bécsig kell elmennünk, hogy láthattsuk a Lawrence Arms-ot, azonban a fent említettek helyett a No Use-szal fognak játszani. Szerintem nem kell többet reklámoznom az új albumukat: ha meghallgatjátok, ti is el fogtok akarni menni (hú, de szép volt ez) a bécsi bulira.

http://www.fatwreck.com
http://www.thelawrencearms.net