Punk Portál - 2024. április 20.





 

Evening Out - First Sight (demo 2005)


Írta: gandalf
Feltöltötte: gandalf
Ekkor: 2006. jan. 28. szombat - 14:05

Kétséges, hogy megállná itt a helyét a Tanúból ismert narancsos poén. Hiszen az amerikai, dallamos, középiskolás punk ugyanolyan import itt keleten, mint maga a műfaj, ilyen alapon nincs tehát mit a budapesti Evening Out szemére vetni. Kapunk egy könnyed demót (kis bedurvulással a végére, hogy azért valami emlék is maradjon egyszeri hallgatás után), a szokásos kezdeti hibákkal, a szokásos kezdeti lelkesedéssel. Esetünkben, tekintve, hogy egy 2004-ben alapított bandáról van szó, azt hiszem, inkább az utóbbi a mérvadó.

Zene

Azt hiszem, nem lehet rá panasz. Az egy nap alatt fölvett korong energikus, kellően gyors bulizene, mely a régi, bevált, elsősorban nyugati mintákat követi (aláfestő óóó-zás, kedves kis skálázgatós szólók). Az (egy kivételtől eltekintve) két percnél rövidebb nótákat szerencsére nem is zsúfolták túl, ugyanakkor a dalok rövidségével az együttes szerencsére nem engedett teret a végtelen refrénismételgetéseknek sem.

Szöveg

Mostanában egyre inkább dívik az angol nyelvű dalszöveg. Ez valahol érthető is, hiszen egyrészt magyarul jó szöveget írni eddig elég kevés bandának sikerült, másrészt meg így a rajongók fele nem érti, miről van szó. Számomra viszont kifejezetten zavaróak voltak a súlyos nyelvtani hibák („Why are you make decisions?”) meg a feltűnően kárpát-medencei angol. Elfogadom, ha erőltetni szeretnétek, srácok, az inglist, én azonban nem tenném. A szövegek alapkoncepciója egyébként bőven megállja a helyét.

Összegezve

Nem rossz ez a demo, mint ahogy nem rossz együttes az Evening Out sem. Ezt az új zenekarhoz képest elég sok pesti fellépés is igazolja. Kellemes feszültség-levezető zenét hallhatunk, nem sok meglepetéssel ugyan, de a régi, jól bevált klisék ügyes alkalmazásával. Auróra, Wizo és kalipunk rajongóknak kötelező, de a többiek is adhatnak neki egy esélyt, hiszen az album letölthető a zenekar honlapjáról.

Most szólj hozzá!