Punk Portál - 2019. május 26.





 

Cashless – Kisses and Lies (Modern Noise/Cargo records, 2005)


Írta: Mozart
Feltöltötte: kal0z
Ekkor: 2005. okt. 25. kedd - 17:55

A Cashless egy német punk-rock banda, és a PiarRecords-tól kaptuk ezt a CD-t, ugyanis ők terjesztik Magyarországon. A CD kivitelezése nagyon igényes, digipack csomagolás, (a mostanában nagyon divatos) vörös-fekete (és persze fehér) színkombináció alkotja a borítót. Ami még pozitív a lemezzel kapcsolatban, hogy nemcsak a borítónak tökéletes a kivitelezése, de a hanganyagnak is, legalábbis hangzás szempontjából. Ez a lemez ugyanúgy hangzik, mint bármely profi bandáé (hiába, mégiscsak németekkel van dolgunk). Nem tudnék tényleg semmilyen negatív kritikát megfogalmazni se a gitárok, se a vokálok, se a dobok hangzását illetően.

Ennyi dicséret után, melyek főleg a külcsínre vonatkoztak, nézzük, mit rejt a belbecs. A zene többnyire vidám, de legalábbis eleven, dallamos, együtténeklős-refrénes középtempós punk-rock. Ezzel - hála az égnek - már az első számok után összedőlt bennem az a téves előfeltevés, hogy egy újabb emo(core) bandáról van szó, ugyanis a borító dizájnja és az album címe is erre engedett volna következtetni. Sőt, a bandafotók alapján is meg mertem volna esküdni, hogy ez egy emo-zenekar. De nem, ezek a pörgős, energikus, de azért tempóban visszafogott számok leginkább a Bouncing Souls-ra emlékeztetnek, annyi különbséggel, hogy az énekes hangja sokkal rekedtebb, sőt, számomra néha talán túlságosan, szinte erőltetetten rekedt (olyasmi hangja van, mint a Good Riddance frontemberének). Azért az album végére "becsúszott" az egyik szám akusztikus változata is, így mégsem lett teljesen elhibázott az a vélekedésem, hogy a banda vonzódik az emóhoz is. Ez a Missing You című szerzemény elég slágeres, és arról szól, hogy a lírai énnek hiányzik egy lány (vagy fiú, a fene tudja, de azért én az előbbire tippelnék).

A számok egytől-egyig angol nyelven szólalnak meg, és ennek tükrében nagyon is vicces a lemez első számának elején az „eins, zwei, drei, vier!” bekiabálás. Általában ki nem állhatom, amikor egy zenekar akcentussal énekel angolul. Szerencsére a Cashless-nél ez egyáltalán nem vagy csak néha, alig-alig érezhető, ezért egyáltalán nem zavaró. Ugyanakkor van hátulütője is, ha az ember nem az anyanyelvén ír szöveget: a számok annyira általánosan vannak megfogalmazva, hogy a hallgató képtelen azonosulni velük. Már eleve a témaválasztás terén sem brillírozik a banda, de ezeket a hétköznapi témákat még hétköznapibb megfogalmazások, mondatok és szófordulatok írják le, szóval egyszeri elolvasás után biztos nem fogjuk többször böngészni a szövegkönyvet. Az egyetlen szám, ami valamennyire menti a helyzetet, az utolsó előtti szerzemény, a The Kids, amely arról szól, hogy míg egyesek a „Unity-t” hirdetik, gyakorlatilag a tetteik pont ellenkező tendenciáról tesznek tanúbizonyságot (ellenségeskedés, kirekesztés, utálkozás a színtéren belül). A szövegek nyomtatott verziójában egyébként több helyesírási hibát is észrevettem (pl. „for shure” a „for sure” helyett... biztos ezt a mikrofonmárkát használja az énekes, és ez egy bújtatott reklám :)), de ezek nem vészesek.

A zenére visszatérve: nem lennének rossz számok ezek: energikusak, biztos jól lehet élőben bulizni rájuk, dallamosak - de nekem túlságosan közepesek. Semmi extra. A gitárriffeket, az énekdallamokat már hallhattuk máshol is, és koncerten biztos üt is egy-két szám, de nekem ez kevés. Rájöttem, hogy túl sok jó zene van ahhoz, hogy az embernek közepesen jó zenéket hallgatni maradjon ideje. Úgyhogy pár hallgatás után végeztem ezzel a CD-vel, és valószínű, hogy ha legközelebb zenét hallgatni támadna kedvem, inkább berakom valamelyik Clash albumot. De azért adjatok egy esélyt ennek a zenekarnak, ha bejönnek nektek a Bouncing Souls-féle zenék, és töltsétek le két számukat a honlapjukról. (A lemez egyébként megvásárolható a PiarRecords online boltjában.)

http://www.cashless33.com