Punk Portál - 2019. augusztus 19.





 

V/A - Keep It Clear


Írta: Enforcer
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2005. júl. 31. vasárnap - 19:32

A Diehard Collective legújabb (?) kiadványáról kéne írnom valamit, és meglehetősen nehéz helyzetben vagyok, mert ugyan nagyon kedvelem Atit és Némót, és minden elismerésem az övék, de eddig még egyetlen kiadványukkal sem tudtam igazán megbarátkozni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezek a lemezek szarok vagy ilyesmi, csak éppen az a helyzet, hogy nem vagyok már 16 éves. Persze én is voltam ennyi idős, és akkoriban én is rápörögtem mindenre, aminek egy kis köze volt az ún. old-school hardcore zenéhez, és ha az adott zenekar még straight edge is volt, az csak hab volt a tortán. Viszont most már közel a harminchoz megengedhetem magamnak azt, hogy kritikusan írjak az ezen a válogatáson szereplő zenekarokról. A zenekarokról, akik tulajdonképpen, a HXT kivételével semmit sem mondtak nekem, soha nem hallottam őket előtte, és e kritika megírása után sem hiszem, hogy még egyszer úgy döntök, hogy mondjuk döngetek egy kis fincsi XwitnessX-t munkába menet. Mielőtt valaki hörögni kezdene, hogy mi ez az arrogáns hangnem, még egyszer elmondom, nem vagyok 18 éves, ha az lennék, valószínűleg ez a válogatás pozitívabb kritikát kapna, de már láttam egyet és mást, és ennek tükrében nyugodtan mondhatom, hogy ez a kompiláció nothing special.
Mielőtt rátérnék a lényegre, mégpedig a zenekarokra és az általuk előadott dalokra, szeretném megdicsérni a borítót és úgy általában a lemez kinézetét. Szép munka, de ezt már megszokhattuk a Diehard-tól.
Na, és akkor jöjjön, aminek jönnie kell, nézzük végig, kik, mit és hogyan adnak elő. A lemez első három száma az olasz Values Intact-é. Aki ismer, tudja, hogy a dél-európai "youth crew" zenékkel ki lehet kergetni a világból. Persze van pár kivétel, ilyen volt a Strength Approach például pár éve, de lehet, hogy ha ma hallgatnám őket először, ők is előhoznák belőlem az epét. Na, de vissza a Value Intact-hoz, hiszen olyan reményteljesen kezdik a lemezt, mikor belecsapnak az SSD Glue c. klasszikusába. Király kezdés, gondoltam magamban, a gitárok jól szólnak, de aztán bejön a gang-vocal, vagy csordakórus, hívd, aminek akarod, és teljesen elcseszi a számot, úgy szól az egész, hogy az ’98-ban is ciki volt már a One X More lemezen, és az énekes hangja pedig mindent reprezentál, ami miatt nem én vagyok a latin "youth crew" leghabzószájúbb rajongója. A másik két szám saját. Mit mondjak róluk? Gyorsak, lendületesek, pozitívak és unalmasak.
Az igazság az, hogy a talján és hispán hardcore mellett a germán old-school zenekarok a "favoritjaim", és hát mit ad isten, a következő zenekar a Nationalelf földjéről érkezett, és Something Inside a nevük. Valószínüleg a Harmadik Birodalomban valami lágerben végezték volna, hiszen ott nem nézték jó szemmel, ha valaki tengerentúli dolgokat koppintott és ráadásul azt középszerűen tette. A SI egy számot ad elő, egy vegetáriánus dalt (ez jó pont lett volna a Führernél), amivel nekem semmi bajom, szeretem, ha valaki erről ír, de ha már egyszer így tesz, azt német létére ne azzal kezdje, hogy ’yes man’, mert az sokszor meglehetősen hülyén veszi ki magát. Amúgy a zene nem olyan rossz, tetszik, hogy a hangzás nincs agyon "producelve".
Nyugatról jövünk egy kicsit keletre, és a meghallgathatjuk ahogy a "házigazda" Hold X True elővezet egy sajátot és egy feldolgozást. A HXT lemezeket nem sokat hallgattam, de koncerten bármikor szívesen megnézem őket, mert mindig jó hangulatot csinálnak, bár ez valószínűleg elmondható a többi bandáról is a válogatáson, de őket még sosem láttam élőben a szülővárosukban. Azt azért mindenképpen meg kell említenem, hogy a HXT nagyon-nagyon sokat fejlődött azóta, mióta először láttam őket. Igaz, akkor még más volt a nevük, a felállásuk, és a koncerteken általában 23 számot nyomtak, és a setlist-jük két A/4-es papírra fért csak ki. Szép idők voltak. A saját szám itt Dreams címre hallgat, korábban még nem jelent meg, és csak annyit mondok, hogy hű a HXT hagyományokhoz. A feldolgozás meg a régi koncertfavorit, a Their Vison a Halfmast-tól.
A HXT után visszaugrunk a macskazabálókhoz, és a The Miracle-lel ismerkedhetünk meg, akik a nevükkel ellentétben semmi csodásat nem csinálnak, csak elnyomnak két átlagos számot. Az első szám refrénje alatt egész fasza riff van. Külön jó pont, hogy nincs női névvel rendelkező zenekartag. Ja, nem is mondtam, a Values Intact basszusgitárosát úgy hívják, hogy Andrea. Vicces.
A Fumbles In Life-ban sincs Andi, viszont van egy Ivan. Jóhogy nem Szergej. :-DDDDDDDDD Na, viccet félretéve. Ez egész jó, az énekesnek olyan a hangja, mint Cappo-nak, mikor a Mantra lemezen tévedésből 2 oktávval magasabban énekelt a megszokottnál. Tudom, ez nem sokat jelent, de nekem ők tetszenek legjobban az itt hallható három olasz zenekar közül. Sőt talán az egész lemezen ők a legjobbak.
Egy nagy ugrás az Óperencián túlra, és jön a Youth Diversion abból az országból, ahol csak fogatlan hokisok élnek. Nem tudom, hogy nekik rendben van-e fogsoruk, de azt igen, hogy ők szólnak a legnyersebben a lemezen, és nálam ezzel bevágódtak, ráadásul a számtól sem ráz ki a hideg negatív értelemben. Ilyen "basic hardcore-t" nyomnak, semmi virga, semmi finomkodás, pöpec. És mintha tényleg nyalni akarnának nekem, feldolgozásnak a Straight On View-t választották a Unity-től, és én azt nagyon szeretem. Persze kicsit furcsa, mert az énekesnek nincsenek olyan adottságai, mint Dubar-nak, de akkor is jó.
A lemez lezárása az amcsi xWitnessx-nek jutott. Egy kérdésem lenne. Némóék honnan szerzik ezeket zenekarokat? Mert az oké, hogy az olasz színtér büszkeségeivel kapcsolatban nem vagyok képben, de ez amerikai zenekar, és én azokat szoktam ismerni, ha máshogy nem, legalább névről, de róluk még csak nem is hallottam. Persze nem csodálom, mert amerikai létükre elég gyengécske produkcióval rukkolnak elő. Lehet, hogy ezzel a teljesítménnyel lehet villogni Korában meg Indonéziában, de ezt még itt Magyarországon sem kajálják be. Legalábbis remélem.
Azt hiszem, azt még el kell mondanom, hogy ez ilyen enhanced CD, van rajta majd’ minden zenekartól egy videó. Én azokat nem láttam, de biztos jók.
Most kéne írnom valami frappáns végszót vagy összegzést, de ne várjatok semmi okosat. Ne hallgassatok erre a kritikára, én már öreg vagyok, és sznob is, nem számít a véleményem. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a Hold X True köréhez tartozó fiatalok zabálni fogják ezt a válogatást. És abban is, hogy xDezsőx-nek Szekszárdról (kitalált karakter), aki most ismerkedik ezzel a stílussal, ez lesz az új Way It is, de ahogy mondtam, én már megengedhetem magamnak azt, hogy a válogatást egy közepesre értékeljem.
Ja, és még valami, ami most jutott eszembe. Kis hardcore humor. Mi a Strength Inside és a Karate Kid típusú zenekarok gyűjtőneve? Hold X Udvar. :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD