Punk Portál - 2019. május 25.





 

Barackca - Nyisd ki a szád!


Írta: Dan
Feltöltötte: Dan
Ekkor: 2003. dec. 30. kedd - 23:33

Alábbiakban két egymástól független lemezkritika következik, mivel a másik cikk ismerete nélkül írtuk, lehetnek átfedések...

Dan:

A Barackca volt az egyik első magyar punkzenekar, amit megismertem, a '96-os szigeten láttam őket először, és egyből megfogott ez az egész punk dolog, amit csináltak. Az elkövetkező néhány évben igazi rajongó lettem, minden budapesti bulin ott voltam, az akkoriban megjelent 3. Barackca albumról (Piros hó) olyan áradozó kritikát írtam, hogy végül nem az én írásom került be a Rozsdaszín párduc fanzine-ba (túlságosan elfogult volt :). Aztán lelohadt a lelkesedés, a Piros hó utáni munkásságot már nem is igazán ismerem, főleg koncerteken hallgattam új számokat. A Barackca is megváltozott, a régi vicceskedvű zenekarból komoly politikus-punk banda lett.

Az új lemez az idei Nemart karácsonyi bulijára jött ki, és persze a Nemart is adta ki. CD-n jelent meg (nem tudom, van-e, vagy lesz-e kazetta verzió), a borító nyomdában készült, tüntető gyerekeket ábrázol. Sajnos maga a kép elég gyenge minőségű, pixeles. Mostanában elég sok kiadvány jelenik meg így, szerintem fontos lenne figyelni rá, hogy ne ilyen szar felbontású képek kerüljenek a borítóra, mert rontják az amúgy teljesen igényes külsőt. Az megint más kérdés, jó-e, ha 10-15 éves gyerekek tüntetnek az utcákon valószínűleg olyan elvekért, amikről fogalmuk nincs. A Barackca egyre inkább nemzetközi zenekar, ezért a cím, és az összes szöveg angolul is megjelenik a borítóban. A fordítások egy totális félrefordításon kívül (utólag készült, már sajnos nem volt idő átírni) teljesen korrektek.

Zeneileg sokat fejlődött a zenekar, elég változatos a zene, a legmeghatározóbb a pörgős Exploited-punk, de van sok "érzelmesebb" rész is, lassabb betétek. Sok helyen szól két gitár, kellemes gitárszólókat hallhatunk. Ezeket koncerten nem tudom, hogy tudják visszaadni. Az ének nem sokat változott, Jani hangját már minden punk ismeri. :) A szövegek jól érthetőek. A hangzás is teljesen rendben van, minden jól szól. A számok nem túl bonyolultak, de könnyen megragadnak az ember fejében.

A Barackca számára egyértelműen a legfontosabb most már az üzenet átadása. A szövegek témája számomra már túlságosan is ismert. Küzdelem mindenféle hatalom ellen, a NATO ellen, a nagyhatalmak ellen. Megkapják a magukét a kispolgárok, a vallások (Képmutató vallás - ez a cím eléggé emlékeztet a Snobs egyik számára...). Persze sok mindennel egyet lehet érteni, (sok mindennel meg nem), de talán kellett volna néhány szám valami újról, érdekesről. Az utolsó szám, a Segítő kéz még a legszimpatikusabb, arról szól, ami a címe, "...mi adunk egy segítő kezet". Zeneileg is elég jó darab.

A 10 új számot 9 újrafelvett darab követi a megelőző albumokról. Tök király, hogy az első lemezig visszamentek, és az igazi klasszikusokból is válogattak. Látszik, hogy nem a legnagyobb slágereket, hanem a talán most is felvállalható számokat választották, többnyire politikus mondanivalóval. Az előző ajándék válogatás kazira csak felmásoltak régi számokat, most viszont újra felvették őket, kicsit felturbózva. Nincs már meg az első albumról ismert Kommentár nélkül old-school hangzása, de ezek a verziók sem rosszak. Az újabb albumok számai koncertekről ismertek leginkább, mivel főleg azokat válogatták ki, amiket manapság is játszanak koncerten.

Bár már nem vagyok Barackca rajongó, és a szövegvilág sem áll hozzám túlságosan közel, véleményem szerint egy korrekt lemezt hoztak össze Janiék. Barackca fanatikusoknak kötelező darab, akik szeretik ezt a politikus vonalat, azok is tegyenek próbát vele!


Madafaka:

Előszöris a fő hibák: a lemez hátlapján a "Nincs semmid" angol fordítása pontatlan, minden egyéb helyen azonban ez a csorba ki lett köszörülve. A "Képmutató vallás" az előzetes sorrendemegállapítás helyett az 5. helyről a 7.-re csúszott vissza. A címlapon lévő kép meglehetősen pixeles ennek okán többszöri próbálkozásra sem sikerült elolvasnom, hogy mi ellen tüntetnek tulajdonképp a lányok. Hasonlóképp kérdéses, hogy miért van akkora távolság köztük és a tüntető tömeg között. Meglehet, ezzel nem kellene foglalkoznom, hisz ez csupán a kép sajátja, de az is lehet, hogy van valami mögöttes tartalma, amit ezidáig nem sikerült megfejtenem de még gondolkozom a dolgon. És a fő problémám. Miért kell mindenbe az az átkozott gyors dob?

Ezek után térjünk rá az albumra.

Nem tudom, hogy hanyadik a sorban. Egy dologgal azonban tisztában vagyok. Számomra ez az első, bár ez se az enyém, de ez esetben abban a speciális helyzetben vagyok, hogy az elmúlt albumokban teljesítettek számomra semmilyen mércét nem jelentenek. (Néhány felvett számot persze már hallottam korábban a régiek valamelyikéről, de ez részletkérdés). Mikor a kezembe vettem a Trafóban a korongot, első dolgom volt, hogy elolvassam a szövegeket, ám a sötét és az apró betűk miatt ezzel máig várnom kellett.

Hát akkor kezdjünk bele.

10 új és 9 régi szám hallgatható meg, ha rászánja magát az ember, ily módon éri el a készítő, hogy a hallgatóhoz 19 szám jusson el. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az újra masterelt számok és az újak között hangzási téren semmilyen eltérést nem fedeztem fel a white fülemmel és ez dicséretes, ám a régiekre nem kívánok kitérni részletesebben, hisz egy igazi Barackca fan már úgyis vágja, miről van szó benne.

Az első szám rögtön belecsap a lecsóba. A címe: A mi forradalmunk, vagy ahogy a szövegkönyvben van feltüntetve "Forradalom". Gyönyörű lassú introval nyit, akarva akaratlanul is elkezdtem bólogatni.. Szép volt, és súlyos, ám ha hiszed, ha nem, begyorsult, de a vége felé azért belassul egy kicsit hála istennek, de azért újra gyors lesz a vége. Témája, mint azt már a cím is sugallja, egy forradalom víziója a szebb új világ eljövendölése érdekében, ami természetesen a mű végére meg is valósul, tehát a lineáris felépítés végül elnyeri méltó jutalmát, ám addig nagyon sok fájdalom és szenvedés vár az emberiségre. A költemény nem habozik kitérni a forradalom legnagyobb belső ellenségére, a hadseregre, melynek sorait ketté osztja, miszerint van, aki a forradalom mellé áll (ő az értelmesebb fajta), és van, aki nem (a gyáva). Minden bizonnyal ez utóbbi az a személy lehet, akivel annak idején a költő együtt játszott a homokozóban, de erről majd később. Eléggé kilóg a lóláb ennél a számnál, hiszen nem illeszthető be sehogysem egy háborúellenes zenekar eszmerendszerébe.

Ezt követi a Nyisd ki a szád, mely arról szól, hogy nyisd ki a szád és mondd ki, ami nem tetszik. Jó szám. Jó gyors. Jó rövid.

És már el is jutottunk a hármashoz, mely a NATO nevet viseli és csodálatos introval van megáldva. Mint a címből kiderül a NATO-ról szól, bár meg kell jegyeznem, csak részben fedi a valóságot, hiszen csak a látványos elemekre épít úgy, mint a béketeremtés. A békefenntartás kérdéskörét már nem igazán firtatja, mint ahogy a NATO tagjainak más feladatait sem. Arról sem esik szó, hogy annak idején miért jött létre, és hogy miért nem szűnt meg miután az, amiért létrejött, megszűnt. Miért bővült inkább. Egy szó, mint száz, a NATO-ról magáról nem tudunk meg sokat, csak arról, hogy a háború a kapitalizmus védelmében nagyon rossz dolog. Ellentmondás fedezhető fel eközött a szám között és az első között, hisz míg itt a fölső vezetés dönti el, hogy mi jó és mi nem nekem, addig ott a forrongó nép dönti el, mi jó másnak. Szerintem az se jobb.

A van még reményről első meghallgatásra az Offspring Pay the man-je jutott az eszembe az indiai (?) hangzásvilága miatt, és örömömben kurjantottam is egyet, hogy végre egy lassú szám.... ami azért a végére jól begyorsul 24 másodperc erejéig, de ettől még az értékéből semmitsem veszít, bár a végén egy lassú levezető még sokat dobott volna rajta. Nagyon nyomasztó nóta ez, mely előrevetíti az emberiség végső pusztulását, de azért talán mégsincs minden még veszve: "Az emberiség megkötötte a saját szoros hurkát / Már az egyik lába alól a sámlit is kihúzták" A gyors részben derül ki, hogy mit kell tenni, hogy ne szoruljon a nyakunkon a hurok. Van még remény.

Most egy kis kavarodás lesz, hisz mint már a beharangozóban előrevetítettem, a tervezetthez képest a Jó polgár következik. Jó gyors. Koncertekről már ismert. Azokról az emberekről szól, akik vakon követik azt, akit vezetőjükként választottak, az előadó megpróbálja fölnyitni ezen emberek szemét, hogy rájöjjenek nem csak az előre megírt út létezik. A mű elvonatkoztatva minden vezető-követő helyzetre igaz, nem szabad leragadni az állam és állampolgár viszonynál a teljes megértéshez. Gondolkodni kell.

Az Ellenőrzés alatt lassan kezdődik, majd begyorsul, szépen sír a gitár, van benne "igazi" szóló is. Ezen kívül csak egy van az albumon. A ország, és egyéb (törvények, szabályok) határok nélküli életet boncolgatja (ez egy gyönyörű költői kép így), ami nem valósult meg külső hatások miatt. Ezek a megkötések fogantatásunktól halálunkig béklyókba vernek minket. Első alkalommal hangzik el az iskolai nevelés negatív hatása, mint az önálló gondolatok kiapasztása. Ezt a mondatot akár idézőjelbe is tehetném, csak épp nem Barackca, hanem most ötlöttem ki. Megjelenik a szövegben a magántulajdon védelme, ami egyáltalán nem illik az anarchista szemlélethez, ennélfogva ideológiailag fenntartással hallgattam végig. Természetesen az állam mindent elvesz a kisembertől.

Végre újra minden helyrerázódik, és meghallgathatom a Képmutató vallást. A refrén a Pink Floyd Walljára hajaz. Ez is gyors szám. Arról szól, hogy mennyire abnormális dolog, hogy bármilyen bűnt követsz is el (rablás, sikkasztás, megcsalás, gyilkolás, pedofília vagy bármi más) egy egyszerű miatyánktól (vagy többtől, ahogy a pap akarja) feloldozást nyersz, és minden mehet tovább. Ez egy értelmes nóta.

És jön az Egymással szemben. Szintén hallottam már koncerten. Ebben van a homokozó, amiről már említést tettem. Van a számban bunkó hejj-ezés, ami tetszik, kellemes dallama van a refrénnek, a tempó is éppen az a menetelős, amit szeretek. Tanárokról, rendőrökről, katonákról szól. Olyan emberekről, akik egykoron semmiben sem különböztek az énekestől, ám mostanra a másik oldalra kerültek, az állam szolgájává váltak. Természetesen nem maradhat ki, hogy a rendőr megveri a punkot. Egy true punk szám enélkül a mozzanat nélkül nem is lenne az. A tanár butít, a katona meg belelő a tömegbe. Ez csak természetes. Szeretem ezt a számot. Leginkább azért mert nekem írták, és ez nagy megtiszteltetés a számomra. Najó. Nem nekem, de azért van okom magamra venni. Nameg egyébként is szép.

Az utolsó előtti szám a Nincs semmid. Az állami apparátus negatívumáról, az adózásról szól, ám az első versszakban felsejlik az államosítás is, ami a mai világban meglehetősen furcsán hat. Ebben a számban is van szóló. Azt nem is mondtam, hogy gyors?!

Végre elérkeztünk az utolsó számhoz. Mi mással zárnánk a sort, mint egy gyors számmal, mely a Segítő kéz nevet viselje. A Barackca (vagy a nemArt? esetleg maga a punk szubkultúra?) a magára maradt elesett embereket kiemeli a porból, támogatja őket, és elindítja a helyes úton. Ez dal egy gyönyörű induló.

Mikor végighallgattam az új számokat, hatalmas hiányérzet vett erőt rajtam és nem értettem miért. Ám az első bonus track megadta a választ. Az albumon a Kommentár nélkülig nem hangzik el, az hogy anarchia, (meg is rökönyödtem) ezután is csak egyszer, a Választásban, így adva meg a keretes szerkezetet az újrakevert számoknak. A bonusok közül a kedvencem az Atombomba, mert a szövege az jó borús de a dallama nagyon vidám és ez nekem nagyon ízlik. A többiről nem szólok, mert mint már mondottam, volt, aki ismeri, az ismeri, aki meg nem... Na az meg nem, de akkorse írok róluk.

Összegzés:

50%-kal tudtam azonosulni úgymint: Van még remény, Képmutató vallás, Nyisd ki a szád, Jó polgár (azon plusz gondolatokkal, amik az elemzésemben szerepelnek), Segítő kéz.

Slágergyanús szám az Egymással szemben, valamint a Segítő kéz. De az előbbi a jollyjoker számomra. Azt már kétszeri hallgatás után is elég jól tudtam.

Most szólj hozzá!