Punk Portál - 2024. április 20.





 

dAMN - Lépj tovább EP


Írta: kal0z
Feltöltötte: ocsi
Ekkor: 2003. dec. 25. csütörtök - 19:34

A lemezt egy házistúdióban, az akkor másodgitáros Sebi (ismertebb nevén Titan) egyik haverjánál, Kozsónál vették fel, hallatszik az anyagon, hogy ez a hangmérnök srác első komolyabb stúdiómunkája, ennek ellenére a hangzás nem rossz. A gitár érdekes hangzását a zoomok torzítása adja, ami inkább szokatlan mint szar, hiszen ez adja az oridzsi dAMN-hangzás alapját :-). A dob túl halk lett, azt sajnos csak két sávban tudták felvenni, emiatt nem tudtak a pergőre tenni egy hangyapöcsnyi visszhangot, ami pedig jól jött volna.
A borító egyszerű de igényes, a cd-n színes matrica, a tervezés a basszeros-énekes "Pant" Zoli érdeme, a kivitelezés pedig a Compact Pleasure-ös Walrus munkája. Ezért került rá hátsó borítóra a Diskrace Records felirat :-).

A lemezen összességében a zenei tudással sehol sincs gond, a fiúk a felénekléstől féltek nagyon, ez nehezen is ment néhol. Az ének színvonala végig nagyjából egyenletes a lemezen, csak Zoli és a zenekarból azóta kirakott gitáros, Terjack éneke között hallható különbség. A stúdióban Terjack viszonylag gyorsan felrakta az összes énekét, Zolinak sokkal tovább tartott, mégis én úgy érzem, Zoli sokkal jobban énekel mint Terjack. Néha egy-egy nehezebb résznél hamis lett az ének, mégis, bevallom, ennél rosszabbat vártam, magyarán jó lett :-).
A címadó dalban a vokálozásba besegített a mostanra egyetlen gitáros Sebi is - a legutóbbi koncerten már ő énekelte Terjack vokáljainak és énekeinek a nagy részét, és jó energikusan énekel. Az erőteljes ének nagy hiányossága a dAMN-nek: Zoli remekül énekel de bátortalanul, Terjack éneke pedig szintén bátortalan és nem is olyan jó mint a "dallamszekció" többi részéé. SZERINTEM legalábbis.

A lemez leggyengébb száma talán a Pusztítsuk el magunk, ami alapból egy lassabb, komolyabb témájú szám, Zoli is megszenvedett az énekkel.
A cdre azonban nagyon jó sorrendben rakták a számokat: a PEM után egy teljesen más hangulatú, elsőosztályú félperces zúzós szám jön, az Azt hiszem, így ütős lett a két szám közötti kontraszt.
Az egyik slágerszám szerintem a Remélem mi van veled. A dallama fülbemászó, az egész dal nagyon energikus és Zoli jól küldi az éneket, de nekem mégsem ez a kedvencem a lemezről.
A másik slágerszám a Jólszituált prostituált c. mű, aminek a szövegéről nem sokat írnék ahogy az "érdekesre" sikerült prosti-bekiabálásról ("Kurvarég") sem... mindenesetre nekem ez az egyik kedvenc számom, de az abszolút kedvencem egyértelműen a METÁL, az utolsó szám, a Pusztulás Dala.

A dal elején az igen sejtelmes, esőcsobogással, harangozással vegyített intro igen "odabaszós". Ezt a számot a srácok a dAMN előtti metálzenekarukkal, az Infect nevű formációban írták, ahol Terjack, Zoli és a dobos Ócsi játszottak egy énekessel és még egy gitárossal, ZMB-vel kiegészülve, aki a Lépj továbbb-on a Pusztulás Dalában a szólót írta és feljátszotta. Erre a számra koncerten hedbendzselni illik intenzíven és ha elég jól csinálja az ember, egyrészt megfájdul a nyaka, másrészt néhány szöveg-átiratot is hallani Zoli jóvoltából: "remegő kezeidben a sör majdnem megfagyott...Gabi (Compact Pleasure git. - k.) ordít az éj sötétjében...Kalóz szaga a levegőben" :-DD.

A Pusztulás Dala után egy bónusztrekk hallható, amit Ócsi énekelt, azazhogy kurjongatott fel, ezt a fiúk eredetileg egy számítógépes játék intrójához írták, ami végül nem készült el de a "Juj" megmaradt és sok vidám percet szerzett a dAMN-rajongóknak :-).

Remélem többeket felcsigáztam a kritikával, a lemez megrendelhető a zenekartól 500 ezermillió forintért. Szerintem érdemes meghallgatni a cd-t és elmenni koncertre, mert egy fasza szkétpankos zenekarról van szó, akiket idáig méltatlanul kevés érdeklődés övezett.

http://damn.punkportal.hu