Punk Portál - 2019. május 27.





 

Biztos viszony


Írta: Dávid
Feltöltötte: Dávid
Ekkor: 2003. júl. 12. szombat - 16:05

Birtokviszony (The Safety of Objects)
2001 - színes feliratos amerikai-angol filmdráma, 121 perc
rendező: Rose Troche
író: A.M. Homes
szereplők:
Glenn Close (Esther Gold)
Dermot Mulroney (Jim Train)

Időről időre készülnek olyan amerikai filmek, amelyek mintha emlékművet állítanának egyrészt egy korszak filmtermésének, másrészt Amerikának. A sokat ígérő című Birtokviszony (The safety of objects) is ilyen film. Valójában a cím is csak ilyen kontextusban értelmezhető: a tárgyak biztonsága a megszokott, már látott filmek, érzelmek biztonságát jelenti. Amúgy a filmhez kevés köze van.
Egy kis kertvárosi negyedben vagyunk, sok szereplővel, akiket a film elején, a főcím alatt stilizált alakokként meg is ismerhetünk. Ez egy őszinte film: a jellemábrázolás, a karakterek mélysége megegyezik ezeknek a fehér, kissé groteszk viaszbábuknak a dolgozottságával. Érezhetően egy tragédia vibrál folyamatosan a levegőben, egy már lezajlott tragédia, amely az első képeken megjelenő gitár-, és koncertfelvételeken az utolsóig (teljesen tipikusan távolodó-emelkedő képmozgás, dal lebeg a levegőben) ugyanarra utal. Ezeknek a kertvárosiaknak ugyanolyan kiüresedett, kiábrándult, zsákutcába jutott, hazug, groteszk életük van, mint amilyet már láthattunk jobb filmekben. És mintha ez lenne a lényeg: ez a film azért született, hogy eszünkbe jusson az utóbbi évek filmtermése. Hiszen az Amerikai szépségben ugyanezek a problémák jelentkeznek mélyebben, jobban kidolgozva, kíméletlenebben feltéve. A Magnóliában ugyanez a történetmesélési technika (mozaikos, végére összeálló kompozíció) látható, sokkal pontosabban, érdekesebben, hatásosabban. Az egész film pedig olyan, mintha a Harcosok klubját a nagymamám csinálta volna meg: semmi kurázsi, semmi kockázat. Az a képi invenció, ami ezeket a filmeket jellemezte, szintén nem található meg a filmben.
Ellenben belengi egy tipikusan az amerikai filmekre jellemző áhítat, amely mintha önmagának szólna. Ez már az Amerikai szépségben is jelen volt, hiába, Hollywoodban az azonosulás alapvető feltétel. Mi, amerikaiak, ha a hibáinkkal is, de mégiscsak, szóval. Csak sajnos a film hitelessége, hatásossága így jelentősen csorbul, és hiába van egy-két biztató szál (egy kíméletlen Barbie-szerelem, az autótaperolós verseny), ezek is elerőtlenednek, rosszul lesznek elvarrva. Végül a filmvégi gyilkosság-eutanázia sem katartikus csúcspont, hanem kissé indokolatlan, túlzott gesztus esemény lesz.
A figurák éppúgy sablonosak, mint a történet. Glenn Close láthatóan jutalomjátékra készült, de nem volt mire építeni ezt. Lánya pedig éppolyan frusztrált pulyka, amilyenek egy rosszabb nyáron tinihorrorba keverednek.
Egyszóval semmi. Illetve valami biztonságos langymeleg. Birtokviszony.


Most szólj hozzá!